Kezdőoldal / BLOG / 2017-18-as téli smink trend

2017-18-as téli smink trend

2017-18-as téli smink trend

2017-18-as téli smink trend

A British Vogue online magazin már az augusztus 23-i számában előrevetíti, mi lesz a 2017-es téli smink trend. A minimalizmus természetesen még mindig hódít és „a több kevesebb” elv is érvényesül az idei őszi-téli időszakban. Emellett viszont találkozhatunk megdöbbentő sminkelési technikákkal is. A 2017-es téli smink trend ihletet merít a 60-as évekből és  a minimalizmusból egyaránt.

Tökéletlen ajkak

Az elmúlt években akkor mondhattunk tökéletesnek egy elkészült ajkat, ha szépen meg volt rajzolva a kontúr, amit gyönyörűen kitöltöttünk a színben harmonizáló rúzzsal. Ehhez képest a 2017-es téli smink trend változást hozott, ugyanis a tökéletlen ajkak kerülnek előtérbe. Az elkészítési folyamat mindössze annyi, hogy ki kell festeni az ajkakat bármilyen színre. Ezek után a szín nagy részét le kell szednünk egy papírtörlővel vagy zsebkendővel és az sem nagy probléma, ha közben elmaszatolódik.

2017-18-as teli smink trendTúlzottan kiemelt szemek

A 2017-es téli smink trend a szemfestés szempontjából is nagy változást jelent. Szintén a tökéletlenség kerül előtérbe. Már nem a tökéletesen kihúzott cicás tusvonal a divat, hanem az erősen megvastagított, kiemelt szem. Ezt a festéstechnikát nyugodtan kombinálhatjuk kékes, szürkés árnyalatokkal, ami télies hangulatot kelt. Ez alkalmazható az alsó és felső szemhéjra egyaránt, de ha egy kicsit merészek akarunk lenni, nyugodtan húzhatjuk kifejezetten a szemhéjunkra vagy formálhatunk belőle valamilyen érdekes alakzatot.

2017-18-as teli smink trendSzőkített szemöldök

Az utóbbi években láthattunk már tetovált szemöldököket, formára rajzoltakat vagy éppen természetesen, a maga szépségében meghagyva. Most azonban, a 2017-es téli smink trend ilyen szempontból is változásra ösztönzte az embereket. Ebben az időszakban ugyanis a kiszőkített szemöldökök hódítanak. Akár szőke, barna, de még fekete hajjal is lehet kombinálni a kiszőkített szemöldököt, abszolút egyedi végeredményt kapunk!

2017-18-as teli smink trendÁpolt és minimalista

A természetesség, a természetes szépség az eddigi években is központi szerepet kapott. Nincs ez máshogy 2017-es téli smink trend tekintetében sem. Az idei tél mégis egy kicsit különlegesebb. Sokkal kifinomultabb, nőiesebb vonulatot kap. Az előző szezonban a „nyers” és „csupasz” volt a legkifejezőbb két szó, ami a minimalista, természetes arcbőrre utalt, idén télen viszont a tökéletes természetesség kap kiemelkedő figyelmet. Azonban a  lehető legnaturálisabb megjelenést is lehet teljes mértékben nőies, mondjuk egy szépen megformált szemöldökkel.

2017-18-as teli smink trendRózsaszín szépség

A rózsaszín a 2017-es téli smink trend keretében is domináns szerepet kap. Tőlünk függ ugyanis, hogy hol szeretnénk hordani. Rúzs formájában az ajkunkon, szemfestékként a szemhéjunkon, pirosítóként az orcán vagy esetleg elszórtan bárhol! Lágyan használva, teljes mértékben hordható hétköznapi sminkként, de egy erősebb rúzzsal vagy szájfénnyel akár egy alkalomra is tökéletesen jól működik.

2017-18-as teli smink trendA hatvanas évek pillái

A 2017-es téli smink trend a szempillafestés terén is újat alkot. Az egyetlen szabály, amit a szempillafestéssel kapcsolatban meg kell jegyezni: nincs középút, nincs kompromisszum. Teljes mértékben a maximalizmus uralkodik, ami annyit jelent, hogy amennyire csak lehet, látszódjanak a szempillák. Természetesen ezt a technikát is a saját személyiségünkhöz igazíthatjuk. A lényeg, hogy legyenek kiemelve a szempillák! A kialakításához pedig tökéletes választás lehet a Karaja Lash Design szempillaspirál.

2017-18-as teli smink trendHa esetleg neked is megtetszett valamelyik , kifutókon is használt 2017-es smink trend, készítsd el bátran a webshopban található termékekkel. Ha esetleg úgy érzed, nem rendelkezel még biztos sminktudással, jelentkezz bármelyik sminkoktatásunkra, ahol kollégáink megtanítják neked elsajátítani a tökéletes mozdulatokat, hogy te is magabiztosan viselhesd a hétköznapokban is az ezen technikák által készített sminket.

Még több információért, segítségért látogass el szalonjainkba, ahol sminkeseink remek ötletekkel látnak majd el! Így biztos tudást nyújtva a téli smink trend elkészítéséhez!

Szeretnéd, hogy frizurád is a legújabb trendekhez igazodjon? Ismerd meg a 2017-18-as téli hajtrendek összeállításunkat is és legyél stílusos a hidegebb hónapokban is!

http://www.vogue.co.uk alapján

Szerző: Puskás Bettina

2017-es téli sminktrend

2017-es téli sminktrend

PESTSZABÓ IMRE HAIR & BEAUTY – PEST
1056 Budapest, Belgrád rkp. 26.
+36 1 318 0410
+36 70 635 2235
pest@szaboimre.hu
Nyitva tartás:
hétköznap 07:00 – 20:00
szombaton 08:00 – 16:00
vasárnap zárva

SZABÓ IMRE HAIR & BEAUTY – BUDA
1013 Budapest,Krisztina krt. 45.
+361 212 4407
+36 70 63522 26
buda@szaboimre.hu
Nyitva tartás:
hétköznap 08:00- 20:00
szombaton 08:00 – 16:00
vasárnap zárva

ugrás fel