Kezdőoldal / Fodrászat / Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány – Adományozz hajat!

Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány – Adományozz hajat!

Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány - Adományozz hajat!

Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány – Adományozz hajat!

A hajad nagy adomány egy kicsi beteg számára!

Szabó Imre mesterfodrász egész életében nagylelkűen támogatott minden olyan programot, ami önzetlen segítségnyújtási szándékkal jött létre. Mi, a szépségiparban dolgozók pedig szinte „kötelességünknek” érezzük, hogy hozzájáruljunk a beteg apróságok parókáinak elkészítéséhez. Naponta amúgy is több 10 méter hajat vágunk le, ami a szemétben végezné. Így reményeink szerint boldogabbá tehetjük a beteg gyermekeket és a családjaikat.

Egy paróka ára sajnos nagyon költséges, és jó minőségű, valódi hajhoz nehéz hozzájutni, ráadásul igen drága is. Sajnos sok gyermeket érintenek manapság olyan súlyos betegségek, amelyeknek gyógyításával együtt jár a hajhullás. A gyerekek számára viszont ugyanolyan fontos, hogy gyönyörűnek érezhessék magukat, hogy a betegség és a gyógyulás alatt is bátran vethessék bele magukat a hétköznapokba. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, mert tudjuk, milyen nehéz és költséges valódi hajból készült parókákhoz hozzájutni. Mi ezen szeretnénk segíteni. A Szabó Imre Szalonok szeretné támogatni a gyerekek felépülését és segíteni a gyógyulás folyamatát.

Éppen ezért indítottunk hajadományozó kampányt!

Szalonjainkban nemcsak levágjuk a felajánlott hajat, de ezután profi frizurát is készítünk, amely során figyelembe vesszük a vendégünk kéréseit, a személyiségét és a legfrissebb trendeket is, hogy ne csak az adományozásra, hanem a végeredményre is büszke lehessen, aki eljön hozzánk. Szalonjainkban a kisgyerekek VIP vendégek, azonban nagyon örülünk annak, hogy hajadományozóink között egyre több gyerkőcöt köszönthetünk. Nagyon nagy lelkesedéssel és szívvel – lélekkel érkeznek szalonjainkba felajánlani tincseiket, hogy segíthessenek a velük egykorú gyerekek mindennapjaikon. Számunkra és hatalmas nagy öröm és büszkeség, hogy már ilyen fiatalon is gondolnak az adományozásra.

Egyre több önzetlen és nagyszerű ember csatlakozott felhívásunkhoz! Nézd meg galériákban az átváltozásokat!

Egyetlen paróka elkészítéséhez általában négy-öt copfra van szükség. Ez soknak tűnhet, de elég belegondolni, hogy egy-egy Hölgytől 2 copfot kapunk. Adományainknak hála nagyon sok beteg kisgyermek napját tehetjük szebbé. A parókákat a kicsiknek több különböző hajból rakják össze, hogy igazán természetes legyen az összhatás.

Kedves Adományozók! Kérlek, amennyiben szívesen eladományoznád tincseid, jelentkezz be előzetesen időpontra szalonjaink egyikébe,  fodrászaink ebben az esetben tudnak fogadni!



Hajadományainkkal mosolyt csalhatunk ezeknek az erős és bátor gyerekeknek az arcára!

Hajadomány

Várjuk sok szeretettel minden olyan hosszú hajjal rendelkező vendégünket, aki szívesen részt venne ebben a jótékony akcióban. A hajvágás a hajat felajánló vendégek számára ingyenes!

A hajvágás feltételei:

  • Legalább 30 centiméter hosszúságú hajat lehet adományozni
  • Nem festett,  jó minőségű  hajra van szükség
  • Az egészséges és tiszta haj alapfeltétele az adományozásnak

A hajadományokat személyesen visszük el az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány számára.

Szalonunk egyik legfiatalabb jótékony vendége a tízéves Zselyke, aki gyönyörű, derékig érő haját vágatta le azért, hogy hozzá hasonló korú gyerekeken segítsen, ráadásul teljesen önszántából ajánlotta fel a tincseit, miután az anyukája mesélt neki a kezdeményezésről.

Ahhoz, hogy hajat adományozz, a következő lépéseket kell megtenni:

  1. Előző este, vagy aznap reggel moss hajat, mert legelőször az eladományozandó tincset vágják le a szakemberek!
  2. Miután helyet foglaltál, a fodrász mérőszalag segítségével leméri, alkalmas-e a haj adományozásra, megvan-e a minimum 30 cm. Kérjük, előzetesen mérje meg mindenki, megvan-e a 30 centiméternyi levágható haj!
  3. Miután megállapította, hogy a haj állapota és hossza is megfelelő, összegumizza, majd a copfot levágja.
  4. Ezután hajmosás, majd a vendég frizurájának kialakítása következik.
  5. A levágott tincseket ezután személyesen visszük el az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány számára.
  6. A hajakat beérkezése után egy parókakészítő veszi kezelésbe; ez azt jelenti, hogy a hajszálakat méretenként és árnyalatonként különíti el, hogy a legszebb parókákat készíthesse el a kislányok számára. Egy parókához nagyjából 5-6 adományozott tincs szükséges.

Hírességek, akik támogatják programunkat

 

A kezdeményezés első vendége Jachimek Anett, modell volt, s a vágás során 30 centiméternyi hajat adományozott az alapítvány számára!

“Igazából hónapok óta készültem már levágatni a hajamat, egy új fazont kipróbálni. Mikor hallottam a lehetőségről, egy percig sem haboztam! Másnak sokkal nagyobb szüksége van a hajamra, mint nekem, így örömmel ültem be a fodrászszékbe. Mindenki kérdezgette, hogy biztos ezt akarod, biztos meg akarod csinálni? Bár kiskorom óta nem volt ilyen rövid hajam, én teljesen eltökélt voltam, hiszen tudtam, hogy egy jó cél érdekében történik minden.”

“Nagyon boldog és izgatott voltam, amikor megtörtént a haj lemérése, majd vágása, mert a tudat, hogy valakit boldoggá teszek, sokkal többet ér, mint a hajam hossza. Másnak is csak ezt tudom mondani: a hajad hamar megnő, így viszont megvalósíthatod egy kislány álmát.”

Büszkék vagyunk rá, hogy szalonjainkban profi szakembereink örömmel járulnak hozzá a kezdeményezéshez és ahhoz, hogy mosoly kerüljön a kislányok arcára!

Együttműködő Alapítvány:

edgya

Nézd meg hajadományozási programunkról készült kisfilmünket!

@szaboimreszalonok
  • Szeretnél új színt kölcsönözni frizurádnak?😊 Látogass el szalonunkba és hagyd, hogy Csető Gabriella stylist fodrászunk neked is ilyen lenyűgöző frizurát varázsoljon.😍❤ Do you want a new color for your hairstyle? Visit our salon and let Gabriella Csető stylist hairdresser will make for you such a beautiful hair.😉✨
Jelentkezz be szalonunkba az alábbi linken:
💫szaboimre.hu/kapcsolat

photo by @gabriellacseto

@szaboimreszalonok @budapestbeauty @budapestacademy_ #szaboimreszalonok #hair #hairstyle #naturalhair #hairstylist #hairstyling #powerofnature #musthave #organichair #luxuryhair #besthair #newhairstyle #hairstyles #instahair #hairdresser #hairdo #behindthechair #virginhair #newhair #hairfashion #hairoftheday #balayage #blond #healthyhair #freshair #hairofinstagram #hairpro #beautifulhair #love #pr
  • ✂Szponzorált fodrász tanulót keresünk!✂
Fodrásznak készülsz, de az elméleti tanulmányaid mellett szívesen kipróbálnád magad a gyakorlatban is, és elkezdenéd építeni karriered?
Jelentkezz nyitott pozíciónkra, tanulj profi csapatunktól és légy TE a következő sztárfodrász!
Mire számíthatsz nálunk?
☑ Folyamatos fejlődési lehetőségre - Szabó Imrétől és profi csapatától tanulhatsz
☑ Luxus fodrászati márkákra - megismerheted a professzionális anyagokat és termékeket, amikkel dolgozunk
☑ Karrierlehetőségre - legújabb munkatársunkat hosszú távra keressük!
Milyen feladatokat fogunk Rád bízni?
- Vendégfogadás - Te leszel az, akivel Vendégeink elsőként fognak találkozni
- Hajmosás - minden az alapoknál kezdődik, lépésről-lépésre fogunk haladni
- Napi takarítási feladatok - szalonjainkban mindig a legnagyobb tisztaságban szeretnénk fogadni Vendégeinket
- Fodrászok munkáinak támogatása - elleshetsz mindent szakembereinktől!
- Kiemelt bérezés
.
▶Írd meg nekünk egy emailben, az info@szaboimre.hu címre, hogy miért szeretnél nálunk dolgozni! Tárgy: Fodrásztanuló2018
Ismerj meg minket: //szaboimre.hu/◀
@budapestacademy_ @szaboimreszalonok @budapestbeauty
.
.
.
#budapestacademy_ #szaboimreszalonok #budapestbeauty #artist #topstylisthairdresser #hairsalon #haircolor #weddinghairstyle #professionalhairdresser #professional #hairdresser #work #salon #instahair #hairoftheday #chooseoursalon # hairdresserwork #hairdressertraining #balayageombre #copacabana #ombrehair #beautifulhair #pll
  • A férfiak frizurájára is ráfér néha egy kis frissítés, ne higgye senki, hogy csak a nőknek fontos a hajuk ápolása!😘 A legtöbb nő számára sokkal vonzóbb egy férfin a rendezett rövid stílusú haj, ezért igazán érdemes alkalmanként rendbetenni a rakoncátlan fürtöket!😉 Váczi Krisztián stylist fodrász és barber tökéletes választás erre a feladatra, megtaláljátok őt pesti szalonunkban. 😉
🌟
Don't think that hairstyling is only important for women!❤ Women usually find short haired men way more attractive, so why are you waiting? Go now, check in our salon in Pest, Krisztián Váczi stylist hairdresser and barber can make you stylish!😉
🌟
Jelentkezz be szalonunkba a következő linkre kattintva:
szaboimre.hu/kapcsolat/
🌟
photo by @kvaczi

@szaboimreszalonok @budapestbeauty
🌟
.
.
#szaboimreszalonok #brownehair #hairstyle #naturalhair #hairstylist #hairstyling #powerofnature #inspiration #organichair #luxuryhair #besthair #newhairstyle #hairstyles #instahair #hairdresser #ombre #beforeandafter #attractiveman #newhair #hairfashion #hairoftheday #shorthair #ombre #healthyhair #freshair #hairofinstagram #longhair #goodlooking #menhairstyle #spetra
  • Kérastase Discipline termékcsalád a göndör és nehezen kezelhető haj megszelídítésére! ☮ 🌀
Imádod göndör hajad, de valahogy sosem találtad meg rá a tökéletes sampont és balzsamot? Szeretnéd, ha könnyebben tudnád beállítani és formázni?
A Discipline Bain Fluidéaliste kisimító sampon gyengéden tisztítja a hajat, mialatt hidratálja és kisimítja egyenletlen hajfelületet. Optimális hidratáltság nem nehezíti el a hajat. A Morpho-Keratin technológiának köszönhetően a haj egészséges rugalmasságát támogatja, de megvédi a kócolódástól, továbbá a nedvességtől is.
Kérastase Discipline Maskeratine mélyhidratáló kondicionáló teljesen megvéd a gubancolódástól, extrém puhaságot kölcsönöz a hajnak. A hajvégeket megvédi a magas hőhatástól.
.
Rendeld meg webshopunkból a Discipline termékeket és élvezd a göndör hajad természetes fényében!
https://webshop.szaboimre.hu/…/kerastase-discipline-bain-f…/
.
@szaboimreszalonok @budapestbeauty @budapestacademy
.
.
Photo by: @kerastase_official
.
#kerastase #kerastaseofficial #disciplineproduct #discipline #curlyhair #wavy #curl #wavyhair #KerastaseClub #unruly #locks #stunning #shampoo #conditioner #hairmask #bain #tameyourhair #hairpro #hairdresser #hairdressersmagic #professional #luxury #luxurybrand #hairbrand #haircare #hairpro #brand #rosegold #instahair #str
  • Az esküvő a te nagy napod, engedd meg a neked járó kényeztetést.❤👑Válassz esküvői csomagajánlataink közül, engedd, hogy levegyünk a válladon lévő teherből!😍
🌟
Your wedding is your big day, so rest a little!💍 Choose from our wedding packages and let us do the hard organising work!😍
🌟
@szaboimreszalonok @budapestbeauty @eskuvoclassic
🌟
photo by: @julievinobridal
🌟
.
.
.
#szaboimreszalonok #budapestbeauty #weddinghair #esküvő#hairtrend2018 #wedding #makeup #makeuptrend2018 #weddingtrend #trend #weddingday #sunshine #beautysalon #love
#styletips #szaboimre #budapest #eskuvoclassic #fashion #forever #bride #weddingparty #whitedress
#husband #blondehair #family #together #weddingcelebration#weddingdress #spetra
  • Ahogy Kern Jocó top stylist fodrászunk munkája is mutatja a lenyűgöző haj elérése nem álom többé.😍✨ Ha világos hajszíned van és szeretnéd feldobni ilyen vagy ehhez hasonló gyönyörű árnyalattal gyere el szalonunkba ahol a te frizurád is átalakítja.🌟🌟 As Jocó Kern top stylist hairdresser's work is showing the achievement of stunning hair no longer dreams. If you have a light hair color and you want to roll up with this or similarly beautiful shade, come to our salon where your hair is transformed.💫💇💕
Jelentkezz be szalonunkba a következő linken:
💫szaboimre.hu/kapcsolat/

photo by @jockiri

@szaboimreszalonok @budapestbeauty @budapestacademy_ #szaboimreszalonok #hair #hairstyle #naturalhair #hairstylist #hairstyling #powerofnature #musthave #organichair #luxuryhair #besthair #newhairstyle #hairstyles #instahair #hairdresser #hairdo #behindthechair #virginhair #newhair #hairfashion #hairoftheday #balayagehair #copacabana #healthyhair #freshair #hairofinstagram #hairpro #beautifulhair #love #pr

ugrás fel