rövid haj

5 dögös rövid hajtrend – ami soha nem megy ki a divatból!

Minden fodrásszal előfordult már, hogy mikor kezébe vette az ollót, vendége riadtan kiáltott fel: de ne sokat! Ez érthető is, hiszen sokan félnek levágatni azt a nehezen megnövesztett pár centit. Azonban hiába társítják sokan a nőiességet a hosszú hajjal, ez nem jelenti azt, hogy a rövid haj nem lehet vonzó: gondolj csak Audrey Hepburnre vagy Marilyn Monroe-ra, akik ma is a világ klasszikus nőideáljainak számítanak. Ráadásul az, hogy rövid a hajad, korántsem jelent kevesebb lehetőséget: a rövid hajtrend variációinak száma ugyanis végtelen!

Az ezerarcú pixie

Az Audrey Hepburn nevéhez köthető pixie már az ’50-es évek óta hódít, és bizony azóta sem ment ki a divatból. A pixie-palettán a szépen fésült, jókislányos pixie-től a borzas-kócosig minden megtalálható. Hosszabbra is hagyhatod vagy fel is nyírhatod, oldal- vagy mikro frufruval is variálhatod. Könnyű formázni és ápolni, a sminkeddel, ékszerekkel és kiegészítőkkel pedig még inkább ráerősíthetsz a tündéri stílusra! Minden hollywoodi sztárnak legalább egyszer eljön az a pont az életében, amikor rövidre vágatja a haját: többségük biztosan pixie-t vágat, így tett például Anne Hathaway, Scarlett Johansson vagy Charlize Theron is.

rövid haj (2)

Bob minden hosszban

A bob szintén a klasszikus és közkedvelt hajviseletek közé tartozik, sőt, a bob nemcsak megmaradt, hanem újabb és újabb változatai versenyeznek egymással. Bár van hosszú változata is (long bob), a bob alapvetően egy vállig érő, középen elválasztott, egyenes frizura, vagyis a rövid hajtrend tökéletes képviselője. Természetesen a bobnak is léteznek különféle variációi, ilyen az egészen rövid, tarkóig érő short bob, az aszimmetrikus bob vagy a hullámos bob. Frufrus változata Kleopátra-frizuraként is ismert, jellemzője, hogy a frufru és a rövid haj határozott keretbe foglalja az arcot.

bob

Az extra rövid

A rövid hajtrend repertoárjában a legbevállalósabb típus a nagyon rövid, fiús hajviselet. Ez a frizura a csupán néhány milliméterestől a két-három centis hosszig terjed, lehet mindenhol egységesen ugyanolyan hosszú, vagy elöl és oldalt hosszabbra is hagyhatod. Előnye, hogy rendben tartása és ápolása nem igényel annyi időt, mint a hosszabb frizurák. Ettől függetlenül ugyanúgy festhető és színezhető, mint minden más hajtrend. Azonban mivel ez a hajhossz igencsak kiemeli az arcot, csak azok számára ajánlott, akiknek arc- és fejformájával jól mutat az extra rövid haj.

rovid haj (2)

A bohém göndör

Göndör vagy egyenes? Az örök dilemma! Ha viszont a göndör mellett döntesz, a hosszal nem lőhetsz mellé. Igen, a röviddel sem! A göndör haj ugyanis mindenhogy jól áll, nem kivétel ez alól a rövid hajtrend sem. Afrofürtök, dús loknik vagy laza hullámok: nemcsak hajad hossza, hanem a göndörség mértéke is sokféle lehet. Rövid göndör hajadat frufruval és különböző színekkel is megbolondíthatod, vagy akár oldalt és/vagy hátul fel is nyírhatod. Ha kedvet kaptál a göndör hajhoz, olvasd el, mik az idei göndör hajtrendek!

rovid haj

A vad punk

Végül jöjjön a merész és extravagáns punk, ami nemcsak a punk és rock zenekarokban, de az utcán is a mai napig hódít. Ma már egyáltalán nem lepődünk meg, ha valakinek fel van nyírva, égnek áll vagy színes a haja. Sőt: egyre több nő nyit nem csupán a rövid hajtrend, hanem azon belül is a vadóc frizurák felé. Égnek meredő, oldalra vagy hátra fésült taréjok, felnyírt, szimmetrikus vagy aszimmetrikus elrendezés, és a szivárvány minden színében játszó hajkoronák teszik szó szerint sokszínűvé, egyedivé és változatossá a punk stílust. Te bevállalod?

Hajápolás

Amennyiben szeretnénk, hogy rövid hajunk hosszútávon gyönyörű és egészséges legyen, akkor kiemelten fontos, hogy megfelelően kezeljük és ápoljuk hajkoronánkat. Figyeljünk arra, hogy milyen termékeket használunk otthon, gyengéd legyen, tartalmazzon sok vitamint és ásványianyagot, valamint megfelelően hidratáljon.

Anti-Aging Serum

A rövid hajból is trendi és meseszép frizurák készíthetők, ehhez viszont erős és egészséges hajra van szükség. Ebben segít neked a Hajerősítés, hajnövesztés serkentő anti-aging serum, mely a hajszálakat vitaminokkal és ásványi anyagokkal feltöltve varázsol egészséges és erős hajkoronát, megújítva a haj minőségét, szerkezetét és a hajvégeket. Mélyen hidratálja és méregteleníti a fejbőrt, miközben védi azt az UV-sugárzástól és egyéb káros tényezőktől. A szérum segíti hajad és fejbőröd regenerálódását, hogy bátran kipróbálhasd a merészebb, rövid frizurákat is!

anti aging serum

Beauty Superfood

Ahhoz, hogy a hajad és a bőröd hosszútávon egészséges, illetve ragyogó legyen, megfelelő vitaminokat kell bevinnünk a szervezetünkbe. Az Oxygeni Hair & Skin Beauty Superfood 9 féle gyümölcsöt és 3 féle zöldséget tartalmaz.  A változatlan formában megőrzött növényi hatóanyagainak köszönhetően segít bejuttatni a napi ajánlott mennyiséget és hozzájárul a bőr és haj szépségének támogatásához. A legújabb Beauty superfood készítmény termékünk 100%-ban vegán és kemikáliamentes, nem tartalmaz cukrot, édesítőszert, tartósítót, adalékanyagot, ízfokozót, tejfehérjét, tojást vagy egyéb állati eredetű hozzávalókat. A kíméletes technológiával készült gyümölcs-zöldség kristályok növényi hatóanyagai belülről fejtik ki a szervezetre gyakorolt jótékony hatásait.

Hydrate Cream

A Hidratáló Krém avokádó-, argán- és olívaolaj tartalmának köszönhetően csillogást kölcsönöz a hajnak és megfelelő hidratációt biztosít a bőrnek. A legmakacsabb hajat is puhítja, hogy még napokkal később is érezheted a hatását. Multinfunkcionalitásának köszönhetően hidratálja az arcbőrt, erősíti a bőr védekező képességét és visszaadja a bőr rugalmasságát. A Hydrate Cream hatóanyagai feltöltik tápanyaggal a bőrt és ezáltal élénkít és ragyogást biztosít. 100%-ban kemikáliamentes és természetes hatóanyagok alkotják. A hidratáló krém kellemes, enyhén gyümölcsös és allergén mentes illatanyagot tartalmaz.

hydrate cream

Tudatos hajfestés

Ha szeretnél egy tudatos hajfestési módot kipróbálni vagy esetleg váltanál a káros kemikáliákat tartalmazó festékekről, akkor próbáld ki a Natulique hajfestékeket, amelyek 100%-ban ammóniamentesek és 98,02%-ban kemikáliamentesek.

A Natulique egy exkluzív és innovatív hajfestékcsalád, amely még a legérzékenyebb fejbőrű vendégek számára is tökéletes megoldást nyújt. Rengeteg fodrász felfedezte már a Natulique hosszantartó, ám kíméletes és professzionális hajfestékek előnyeit.

Az érzékelhető gyengédség és a nagyszerű eredmények a különböző kiváló minőségű olajos bázisú organikus kivonatoknak és natúr olajkivonatoknak köszönhetőek, melyek megvédik a haj szerkezetét a festési folyamat közben.

Fejbőrproblémával küzdesz?

Szeretnéd festeni a hajad vagy már nagyon régóta fested, viszont mindig is érzékeny volt a  fejbőröd a festékre? Akkor a Natulique pont Neked való! Annak köszönhetően, hogy a lehető legkevesebb kemikáliát tartalmazza, így allergénmentes tehát bátran használhatják azok is, akik valamilyen fejbőrproblémával küzdenek.

Milyen fejbőrproblémák vannak?

  • pikkelysömör
  • ekcéma
  • rosacea
  • hormonális hajhullás
  • fejbőrérzékenység

Ezenkívül 100%-os őszhajfedést nyújt, a benne lévő olajoknak köszönhetően véd a kiszáradástól és tartós eredményt biztosít!

Hajlaminálás

hajlaminálás során a nehezen kezelhető, töredezett, száraz hajszerkezetet regeneráljuk. A hajlamimáló eljárás lényege, hogy azonnal hat és rögtön látványos az eredmény. A kezelés során a haj egészségesebb, fényesebb és erősebb lesz. A hajlaminálás további előnye, hogy feltölti és lezárja a törött hajszálakat és megakadályozza a további töredezett hajvégek kialakulását. A kezelés után könnyen kezelhető és fésülhető lesz a haj.

Oxigénterápia

Hallottál már az oxigénterápiáról? Ez a hajgyógyászati kezelés az immunrendszer erősítésén alapszik, így bármely haj, illetve fejbőrprobléma esetén sikerrel alkalmazható és látványos eredményt garantál. A kezelés 100%-osan megbízható és kockázatmentes, illetve 100%-ban organikus hatóanyagokra épülHa kipróbálnád oxigénterápiás kezelésünket, látogass el weboldalunkra!

Extra rutin (4)

Extra rutin (12)

Ha bármelyik festésen gondolkodnál, akkor ne habozz! Jelentkezz be Szabó Imre szalonjaink egyikébe és mi pillanatok alatt megalkotjuk a megálmodott frizurát számodra!

Ha meglepődtél azon, hogy a rövid hajtrend ennyire sokféle lehet, még jobban meg fogsz, ha megtudod, hogy a rövid haj a hétköznapi frizurákon kívül alkalmi hajviseletekhez is nagyszerű alapanyag!

Ne feledd, ahhoz, hogy frizurád igazán trendi és stílusos legyen az is kell, hogy hajad és fejbőröd egészséges legyen. Ezért ajánljuk oxigén terápiás kezelésünket, mely segítségével fejbőröd és hajhagymáid is optimális állapotba kerülhetnek. Kezelésünk mellett pedig már otthonra is megvásárolhatod professzionális, organikus Oxygeni Hair termékeinket, melyek segítségével fenntarthatod hajad egészségét.

Kócos vagy rendezett, színes vagy egyszínű, ombre vagy melírozott, fel, hátra vagy oldalra fésült, frufruval vagy anélkül, szimmetrikus vagy sem, a rövid hajtrend nem ismer határokat! Te melyik frizurába szerettél bele? Jelentkezz be hozzánk, látogass el budai vagy pesti szalonunkba, és hagyd, hogy profi fodrászaink valóra váltsák, amit megálmodtál!

Pest: +36 70 635 2235

Buda: +36 70 635 2226

pest@szaboimre.hu

buda@szaboimre.hu

Slide thumbnail

50 év szakmai tapasztalat – 3 exkluzív fodrász szalon és oktatóközpont

Jelentkezz be hozzánk!bejelentkezés