Kopaszodás ellen oxigénterápiával
A férfias kopaszodás rendkívül elterjedt manapság, és gyakran nagyon fiatal kortól jelentkezik. Számtalan férfi már a húszas évei elején észleli a kopaszodás első jeleit, és tehetetlenül, reménytelenül áll a probléma előtt. Celebek, színészek, hírességek is ugyanúgy szembesülnek a kopaszodással, de kezeléséhez ők sem fűznek sok reményt.
Az oxigénterápia azonban a lehető legtermészetesebb eszközökkel és módon képes új életre kelteni a már évek óta nem aktív hajhagymákat, sőt a kezeléssel akár meg is előzhetjük vagy késleltethejük a kopaszodást.
Oxigénterápiával a már évek óta kopasz területeken is újra elindítható a hajszálak növekedése!

Mi lehet a kopaszodás oka?
A hajszálak folyamatosan cserélődnek, új hajszálak jelennek meg a fejbőrön, a már kiöregedett hajszálak pedig kihullnak. A férfiaknál jelentkező, kopaszodáshoz vezető hajhullás esetében azonban rohamosan csökken az új hajszálak képződése. Leggyakrabban foltokban jelentkeznek a kopaszodás első jelei, a fej tetején vagy a homlok feletti részen, amikor is egyre feljebb és feljebb húzódik a hajvonal. Okát általában genetikai öröklődéssel vagy a folyamatos, kezeletlen, stresszes életmóddal magyarázzák. Azonban számos esetben a fejbőr vitamin- és ásványi anyag hiánya áll a probléma mögött.
Sokszor az androgén alopéciának egyszerű oka van: a hajhagymák vér-, oxigén-, vitamin- és ásványi anyag ellátása nem megfelelő. Fontos, hogy a hajhagymák időben történő, megfelelő tápanyag ellátásával a kopaszodás elkerülhető vagy késleltethető!
Hogyan hat az oxigénterápia kopaszodás ellen?
Az oxigénterápia során a már 4-5 éve nem aktív hajhagymákat is újra tudjuk aktiválni, így ezekre a területekre is visszanőhet a haj. A hajhullás és férfias kopaszodás esetén is a javulás minden esetben garantált, csak mértéke illetve gyorsasága különböző az egyéni tényezők miatt. Már az első alkalom után érezhető a hajhagymák és hajszálak erősödése.
- revitalizálja a gyenge, ritkuló hajat, azonnal hidratál
- elősegíti a hajszálak megerősödését és sűrűsödését
- segít megfékezni a kopaszodást és új életre kelteni a hajhagymákat
- mélyen táplál, a sejteket belülről tölti fel értékes hatóanyagokkal
- a fejbőr visszanyeri nedvességtartalmát
- elősegíti a sejtregenerálódást
- stabilizálja a bőr pH értékét
Oxigén
Oxigén nélkül a sejtek elhalnak!
Az oxigénterápia segíti a sejteket a hosszabb és aktívabb életben maradásban, és elősegíti az elhalt sejtek feloldódását. Az oxigén jelentősen növeli a bőr nedvességtartalmát és a bőr ellenállóképességét, így javul a hajas fejbőr állapota és megerősödnek, új életre kapnak a hajhagymák.
Az oxigén gondoskodik létfenntartásunkért és sejtjeink zavartalan működéséért. A hiányos oxigénellátás nagyon gyakran az elégtelen vérkeringés és tápanyagellátás kiváltó oka, ezáltal közvetlenül hozzájárul a bőr gyengüléséhez és az olyan problémák kialakulásához, mint a hajhullás vagy hajgyengülés, fejbőrön jelentkező kellemetlen tünetek. Az oxigén pozitív hatással van a vérkeringésre, így segíti elő a kollagénképződést, ami pedig a haj egészségéért felel. A kollagén a haj elsődleges strukturális fehérjéje: felébreszti az alvó hajhagymákat és fellép a hajhullás ellen.
Vitaminok és ásványi anyagok
A kezelés során értékes vitaminokból és ásványi anyagokból álló hatóanyag-komplexumot juttatunk be a fejbőr legmélyebb rétegeibe, ahol a sejtanyagcsere végbemegy. Az antioxidánsok három bár nyomással palackozott oxigén segítségével jutnak a fejbőrbe, amit egy mikrokamerás hajdiagnózis és a fejbőr kéregtelenítése előz meg.
A kezelés kizárólag természetes hatóanyagokat tartalmaz, így az eljárás semmilyen kockázattal nem jár. A kezelést kizárólag szakértő hajgyógyász fodrászaink végzik, akik minden problémára egyéni kezelési tervet állítanak fel.
Az oxigénterápia során a már 4-5 éve nem aktív hajhagymákat is újra tudjuk aktiválni, így ezekre a területekre is visszanőhet a haj.
Otthoni hajápolás az oxigénterápiás kezelés kiegészítésére és felerősítésére
A megfelelő, szakszerű otthoni hajápolás elengedhetetlen része az oxigénterápiás kezeléseknek. Az oxigénterápia kezelés során használt alaptermékeink otthoni használatra is elérhetőek, sőt az otthoni hajápolási rutin felerősíti és gyorsítja a kezelés hatékonyságát. Az Oxygeni Hair otthoni termékek szisztémában épülnek a kezelés hatóanyagaira, erősítik és segítik a hatóanyagok, vitaminok és ásványi anyagok beépülését. Otthoni termékeink ugyanazokat a hatóanyagokat tartalmazzák, mint a kezelésünk, ezáltal nyújtják és felgyorsítják a terápia hatását. Ezért a kezelés kiegészítésére kizárólag az Oxygeni Hair hajápoló termékei alkalmasak.

Hírességek ajánlásával




Oxigénterápia árak
Hajgyógyászati tanácsadás - Mikrokamerás fejbőr és hajdiagnózis - 30 perc | 5.500 Ft |
Első alkalom Oxigénkezelés férfiak és rövid hajú vendégeink számára: (az első alkalom tartalmazza a konzultációt, hajdiagnózist és az Oxigénterápiát - 90 perc) | 22.000 Ft |
Első alkalom Oxigénkezelés fél- és hosszú hajú vendégeink számára: (az első alkalom tartalmazza a konzultációt, hajdiagnózist és az Oxigénterápiát - 90 perc) | 25.000 Ft |
Oxigénterápia bérlet vásárlása esetén kedvezmény férfiak és rövid hajú vendégeinknek - 60 perc | 17.400 Ft/alkalom |
Oxigénterápia bérlet vásárlása esetén kedvezmény fél- és hosszú hajú vendégeinknek - 60 perc | 20.800 Ft/alkalom |
5 alkalmas Oxigénterápia bérlet férfiak és rövid hajú vendégeink számára (1 ajándék hajvágás) | 87.000 Ft |
5 alkalmas Oxigénterápia bérlet félhosszú és hosszú hajú vendégeink számára (1 ajándék hajvágás) | 104.000 Ft |
10 alkalmas Oxigénterápia bérlet férfiak és rövid hajú vendégeink számára (+2 ajándék hajvágás) | 174.000 Ft |
10 alkalmas Oxigénterápia bérlet félhosszú és hosszú hajú vendégeink számára (+2 ajándék hajvágás) | 208.000 Ft |
Választható otthoni Oxygeni Hair hajápolási csomagok | 10.000 - 70.000 Ft |
Vendégeink véleménye kezeléseinkről, termékeinkről
“Hónapok óta marékszámra hullt a hajam, egy orvos vagy bőrgyógyász sem tudta megmondani az okát. Annyit mondtak: életmódváltás, mellőzzem a stresszt az életemből. Könnyű mondani. Később ajánlotta egy barátnőm az oxigénterápiát, és úgy gondoltam, én is belevágok. A hajgyógyász csomó mindenről felvilágosított, amiről eddig nem tudtam. Például, hogy mennyire fontos az oxigén a bőr számára. A második kezelés után lefeleződött a kihulló hajszálaim számra, és azóta is csak javul a helyzet. És már bébihajam is van! :)”
“Volt egy kemény időszakom, vége lett egy hosszú párkapcsolatomnak, amit nehezen tudtam feldolgozni. Pár hétre rá észrevettem, hogy jobb oldalon van egy folt a fejemen, baromira megijedtem. Böngésztem a neten, hogy mi lehet az és mitől hullhatott ki a hajam egy foltban, de semmi releváns infót nem találtam. Végül rátaláltam Instagramon az OxygeniHare-re és kapcsolatba léptem velük, és ők mondták, hogy menjek el egy konzultációra az egyik referencia szalonjukba, és javasoltak egy oxigénkúrát, amit azonnal el is kezdtünk. Már nincs foltom, és jóval egészségesebb a hajam, mint korábban. Megnyugtatott, hogy alkalomról alkalomra javul a hajam állapota, és kezd visszanőni a hajam. Köszönöm, szuper csapat vagytok!”
“Először nem hittem el, hogy nyertem, kezelést. A szalonban kedvesen, készségesen fogadtak. Az első kezelés után már vártam a következő alkalmat. Szuper hangulatban teltek a kezelések. Az eredmény meg kézzel fogható, sűrű, egészséges haj. Várom, hogy Szombathelyen is tudjak menni kezelésre.”
“Csomó reklám szembejön az utcán hajhullás ellen javasolt szerekről, ilyen sampon, olyan pakolás, mit tudom én. Ezekben nem hiszek, tele vannak vegyszerekkel, amik jobban ártanak a bőrnek, mint használnak. Amikor először hallottam az oxigénterápiáról fellélegeztem, hogy jé, van egy komplett kezelés, ami kizárólag természetes anyagokra épül. Tudtam, hogy ez az, amire szükségem van. Örülök, hogy van erre lehetőségünk Magyarországon!”
“Bevallom, szkeptikusan álltam hozzá, és féltem, mi van ha ez sem válik be. Annyi drága sampont kipróbáltam, és semmi. 55 éves vagyok, és szinte úgy kopaszodtam, mint egy férfi, szörnyű volt. 5 kezelés után már érzékeltem a változást, a meglévő hajszálaim is erősödtek, és újak is megjelentek a fejemen. Biztos elmegyek még 5 alkalomra! Helyrehoztátok a közérzetemet és nőiességemet!”
Fontos információ Vendégeinknek
Kedves Vendégünk,
- Kérünk, érkezz pontosan az oxigénterápiás kezelésedre! Amennyiben elmulasztod lemondani időpontodat, és telefonon sem ér el téged hajgyógyászod, ha bérleted van, levonunk egy alkalmat a bérletedből, illetve ha nincs bérleted, a következő alkalommal, amikor igénybe szeretnéd venni az oxigénterápiás kezelést, ki kell fizetned az előzőleg elmulasztott alkalmat is.
- Időpontot/foglalást lemondani 24 órán belül csak különleges indokkal lehetséges. A 24 órán belüli időpontlemondás egyszeri alkalommal, különleges indokkal megengedett.
- Maximum 10 perc késést tudunk tolerálni. 10 perc késés után hajgyógyászod nem köteles fogadni és elvégezni az oxigénterápiás kezelést. Az adott alkalmat viszont ki kell fizetned vagy egy alkalom levonásra kerül a bérletedből.
Köszönjük!
Az Oxygeni Hair csapata
Szakemberek véleménye kezeléseinkről, termékeinkről
Rengeteg otthon elvégezhető és professzionális fejbőrápoló kezelésről hallottam már, melyek némelyike hatásos, de sokszor csalódnak a felhasználók. Az oxigénterápia minden egyes kezelése után jól láthatóak és érezhetőek az eredmények. Különböző haj és fejbőr problémákkal keresnek meg vendégeim a hajhullástól az ekcémáig, nem volt olyan alkalom, hogy ne eredményezte volna a probléma megszűnését a terápia. Persze ehhez az is kell, hogy a vendég komolyan vegye a terápiát és ő maga is mindent megtegyen annak érdekében, hogy fejbőre újra egészséges legyen, ezért minden esetben egy előzetes konzultációt, majd a kezelés után is részletes információt adok, mire kell figyelni.
Már maga a nagy dózisú oxigén is jó hatással van a hajhagymák fejlődésére, a vitaminkoktél, amit ezzel a sejtekbe juttathatunk pedig kiemelkedően fontos anyagokkal járul hozzá mind a bőr, mind a hajhagymák megfelelő működéséhez. Mindig izgatottan várom vendégeim tapasztalatait és figyelem fejbőrük állapotának javulását, hajhullásuk megszűnését és azt, milyen egészséges és élettel teli lesz frizurájuk.
Fodrászként és szakemberként nem engedhetjük meg magunknak, hogy kizárólag a frizura szépségére fókuszáljunk, annak egészségét is vigyáznunk kell, hiszen, ha a gyökereknél jelentkezik a probléma, vághatunk akármilyen hajat, festhetjük bármilyen színűre, a hajon látszani fog, hogy problémája van. Ezért is tartom kiemelten fontosnak a haj és fejbőr jó állapotának fenntartását és segítését, ha a vendégeknek problémáik akadnak.
Ha a hajhagymák nem egészségesek, a haj növekedése lelassulhat, vagy úgy tűnhet, meg is áll, hiszen a hajvégek folyamatosan töredezni fognak. Az oxigénterápia segíti a hajhagymák megerősödését, hogy azok új erőre kapjanak és serkenjen a haj növekedése. Így azok a vendégeink, akik nem tudják növeszteni a hajukat, vagy igazán hosszú hajról álmodnak, megtalálták a megoldást!
Jelentkezz be exkluzív szalonjainkba, ahol speciális hajgyógyászati oxigénterápiánk segítségével élettel töltheted fel fejbőrödet és hajszálaidat! Kezelésünket férfi és női vendégeinknek egyaránt bizalommal ajánljuk, hogy a természetes hatóanyagok, vitaminok és az oxigén erejével segítsék elő a hajhagymák egészséges fejlődését.
SZABÓ IMRE HAIR&BEAUTY – PEST
Telefonszám:
+36 70 635 2235
Cím: 1056 Budapest, Belgrád rkp. 26
SZABÓ IMRE HAIR&BEAUTY – BUDA
Telefonszám:
+36 70 942 6348 / +36 70 635 2226
Cím: 1013 Budapest, Krisztina krt. 45
SZABÓ IMRE HAIR&BEAUTY – ÚJBUDA
Telefonszám:
+36 70 616 3333
Cím: 1117. Budapest, Alíz utca 6/b. A épület, Földszint: 8.ajtó
SZABÓ IMRE HAIR&BEAUTY – BUDAÖRS
Telefonszám:
+36 70 324 0101
Cím: 2040 Budaörs, Felsőhatár utca 1