A hajfonat történelme
Biztosan nem én vagyok az egyedüli lányka, aki imádta kiskorában (de főleg most) mindenkinek befonni a haját. Nálunk, hölgyeknél már szinte a barátnői kapcsolatok védjegyévé vált, hogy valamilyen úton-módon piszkáljuk a másik haját. Nade álljon meg a menet, hányan tudjuk a történetét? Vajon hány évszázadon és generáción keresztül öröklődött mire eljutott a nagyiig? A hajfonat történelme márpedig egyáltalán nem mai hóbort. Segítek! Még a Jézuska sem született meg.
Kezdetek a messzi Afrikából
Történetünk Afrikából indul a Nambia területéről származó Himba törzstől. És itt jön képbe az előző monológom. A törzs tagjainál ez több órás szociális művészeti tevékenységnek számított, ahogy az anyák a lányuk haját és azok a többi lány haját fonták különböző fonatba. Viszont nem is sejtenénk mennyivel nagyobb értéket képviselt akkor a ma dekoratív megjelenésünket szolgáló frizura: a törzsek hölgy- és férfitagjai (bizony, bizony jól látod) hajzuhataguk fonási módszere alapján voltak megkülönböztetve a többi törzs tagjától, mi több így jelezték mások felé a törzsön belüli státuszukat, korukat, még családi állapotukat is. Technikailag egy őskori Facebook profilról beszélhetünk. Gondolj bele mennyi időbe telhetett „megírni egy új posztot”.
És vajon milyen üzeneteket lehet még egyetlen hajfonásban elrejteni? Ugyan a rabszolgatartás idején stagnálni látszott az irányzat az afrikai népeknél, hiszen a rabszolgák fejét sajnos leborotválták, a rabszolgasors befejeztével újraéledt a hagyomány a szabadság üzenetét magában hordozva. Nem is beszélve hasznos funkcióiról pl. könnyebb úgy dolgozni, hogy nem akarjuk minden lélegzetvételkor megenni a hajunkat. Nem is gondolnánk, hogy a fonás kezdete az akkor népszerű úgynevezett „cornrow” fonat (lásd a képen), mely gyakorlatilag a haj fejbőrhöz szorosan történő vertikális befonását jelenti. Erről beszélünk, ha azt mondjuk forradalomból indult ki igazán a hajfonat történelme.
A hajfonat Ókori történelme
Kicsit elrugaszkodva a törzsi létformától és az amerikai rabszolgatartástól kukkantsuk meg, ezalatt más népek miként fonták a fonnivalót. Ha a leginkább extravagáns népekkel szeretnénk kezdeni, akkor menjünk először a Kleopátra-frizura őshazájába. Egyiptomi hölgyelődjeink hajuk meghosszabbításaként, valamint gyöngyökkel díszítve is hordták fonott copfjaikat. Férfitársaik, bár többnyire kopaszon, de gyakran egy tincset fonva hordtak és portyáztak a forró Nílusmenti környezetben. Szakálluk befonása volt isteni mivoltuk záloga. Aki volt Tutanhamon kiállításon, az tudja miről beszélünk.
A görög kultúrában a glória hajfonás terjedt el az első században, a bennszülött amerikaiaknál a „pigtail” terjedt el. Gyermekkorunk indiánfilmjei mind megtévesztenek sajnos arról, hogy az őslakos Újvilágbeliek törzsei hogyan viselték hajukat. Csupán néhány törzsnél terjedt el a hajfonás és ott is más-más funkciója volt. A Cayuse, Kiowa törzsi nők két hosszú fonatban, míg a wisconsini törzsek egy hosszú lófarokként szalaggal díszítve hordták hajukat. Máshol a férfitagok hordták hajukat fonatban a nők pedig rövidre vágva.
Sötét középkor, fényes felemelkedés
Egy rendes házban nevelkedett nyugati hölgy a középkorban csupán befonva hordhatta a haját. Miért? Mert a visszafogottság és erény jelképe volt. Ehhez képest egyes helyeken egészen a 20. századig számos európai nép inkább az alsó osztály-beli népekkel asszociálta viselőit. Ebből is látszik mennyire színes Európában élünk. Népszerű volt a kettősfonat, az abból készült konty és a halszálka fonás, viszont ezek csak fejdísszel hordható frizurák voltak. Akik a hajuk szabadon engedését választották gyakran lettek boszorkányként megbélyegezve. Ma már szerencsére nem vetnek máglyára senkit emiatt, mert emiatt sok hétvégén kéne menekülnünk igaz Hölgyeim? 😉
Lássuk mi fán terem a hajfonás a keleti országokban. Nem csak vírusok és mobilok az egyetlen tartós termékei a Távol-Keletnek, hanem a stílusirányzatok is. A 13. századi mongol nők ma is nagy hatással vannak divatkultúránkra. A kétoldalt nagy gyöngyökkel és fejdísszel hordott hajuk a legendák szerint misztikus szörnyeket idéztek meg. (Én is sokszor idézek szörnyeket hajmosás után, mikor végre sikerül kifésülnöm, nem új dolog). Az utolsó kínai Qing dinasztia tagjai kötelesek voltak halántékuk felett minden hajtól megszabadulva, maradék hajukat egyetlen fonatba téve tisztelegni a dinasztia előtt. Keleten így 1644-től 1904-ig volt hagyomány a „queue” fonás, ami egy egyszerű lófarok. Hazaárulás vádjával kivégzés járt annak, aki nem hordta a szimbólumként szolgáló fonást.
Akárhonnan nézzük minden kutatás szerint a hajfonás világszerte az 1900-as években élte fénykorát.
És hogy ezek az ősi szálak hogyan kötődnek hozzánk ma? A hajfonat történelme ma sportolók, színészek, celebek által éledt újjá. A „boxbraids” vagy „Fulani braids” népszerűsítése Janet Jackson, a cornrow a popkulturúban Madonna, Justin Timberlake nevéhez kötődik a 70-es és 90-es évek között. Mindazonáltal számomra erőteljes belegondolni, hány generáció örömét szolgálta az enyémet megelőzve ez a hagyomány. Vannak érzések, amik az ember evolúciója során sem változnak.
Mikor igazán szép a fonás?
Te ma ki lennél? Harcos törzsfőnök vagy udvarhölgy? Természetesen ahhoz, hogy jól álljon egy fonás egészséges hajra is szükséged lesz. Figyelj arra, hogy mennyire táplálod a hajad kívül és belül. Ha olyan rohanó életed van, mint nekem próbálj meg legalább esténként vagy hajmosáskor egy szakértőink által fejlesztett terméket használni.
Az Oxygeni Hair élettelen, fakó, töredezett hajra megalkotott termékcsaládja minden olyan vitamint tartalmaz, amire a hajamnak szüksége van. Meglehetősen könnyen törik a hajam. A fodrászom is ezerszer a számba rágta, hogy hajolaj, vagy hajápoló nélkül nem lesz kellemes a kifésülés. Nem hiába, a Vitamin Serum a hajhagymáimat töltötte fel, a Basic Gel pedig a gyakran viszkető fejbőrömnek tett jót. A szervezetem alapjáraton is szeret kifogyni a kollagénből (olyan fehérje, ami a csontok rugalmasságáért is felel), így a hajvégeim imáira az olaj volt a válasz. Hidd el, a te hajad is meghálálja! Ha olyan makacs tincseid vannak, mint nekem akkor szerintem az ő segítségükre lesz szükséged!